Közösségi programok

Közösségi rendezvényeink közt a kezdetektől kiemelkedő helyet foglalnak el téli és nyári szakmai táboraink. A közösségépítés és szakmai fejlődés jegyében rendezett hosszúhétvégéinket rendszerint február és június végén tartjuk. Ezeket érdekes előadások – olyan előadók közreműködésével, mint Török Gábor, Simonovits András, Róna Péter…  - és viták mellett játékos vetélkedőkkel és egyéb közösségi programmal színesítjük. Elmaradhatatlan esti bulijaink mindig emlékezetes pillanatokat tartogatnak. A téli tábor jellegzetessége, hogy újonnan felvett tagjaink rendezik, míg a nyári tábor elengedhetetlen mozzanata a végzett szakkollégistákat búcsúztató est.

Félévente rendezünk ígéretes kirándulásokat. Eddig többek közt a BAT, a BIOKOM, a Zsolnay Manufaktúra üzemeit látogattuk Pécsen, míg városon kívül az abonyi energiafarm, a Zwack Kecskeméti Pálinka Manufaktúrája, az MNB és a Szegedi Fegyház és Börtön (a Csillag) is fogadott már minket. Ezek mellett az összetartás jegyében gyakran szerveződik túrázó, barlangászó csoport is.

Rendszeresen rendezünk filmklubot is, ahol olyan filmeket nézünk meg közösen, amelyek napjaink aktuális társadalmi, gazdasági problémáit boncolgatják. Hetente szervezünk ilyen és alkalmakat az aktív közösségi élet jegyében.

Fokozott figyelmet fordítunk az új tagok integrálására. A mentorprogram keretében idősebb tagok vezetésével, kisebb csoportok szerveződnek, melyek segítségével az újak könnyebben és eredményesebben tudnak beilleszkedni szervezetünkbe.

Tradicionális alkalmunk a Karácsonyi Vacsora. Az összejövetelre a tagságon kívül minden évben meghívjuk a kurzusokat tartó oktatókat is. A rendezvény jó hangulatát Playback-társulatunk előadása mellett ünnepélyes vacsora és a karácsonyi ajándékozás mellett kötetlen beszélgetés és bulizás biztosítja.

A szakkollégiumi mozgalom alakításában is igyekszünk maradandót alkotni. 2009. március 27-29-e között rendeztük meg első alkalommal Pécsen az Országos Szakkollégiumi Találkozót (OSZT). E rendezvény célja egy nívós konferencia és diáktalálkozó rendezése volt, mely egyben a „De a miénk…Magyarország 2030” rendezvénysorozat pécsi állomásaként is szolgált. A szakmai program a közoktatás kérdéskörét taglalta – előzetes szakirodalomként a Zöld könyv szolgált, a helyszínen a téma neves szakértői, az Oktatási Kerekasztal tagjai voltak a résztvevők segítségére. Emellett persze ismerkedés, harkányi fürdőzés és szórakozás sem maradhatott el.

Az OSZT-on résztvevő szervzetek közül a győri Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégiummal azóta is jó kapcsolatot ápolunk. 2009 októberében két közös hétvégét is tartottunk a vidéki szakkolik együttműködése jegyében Győrben illetve Pécsen.

Az OSZT sikerén felbuzdulva 2009 őszén több pécsi szakkollégiummal közösen pályáztunk a 2010. évi NYATA megrendezésének jogáért, melyet sikerült elnyernünk. További információ a program hivatalos honlapján.