Rólunk

A Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium 2007 óta a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának szervezeti egysége- bár számunkra sokkal több. A JPKSZ képviseli mind a szakmai fejlődést, a társadalmi felelősségvállalást és a közösséget, melyben nagy szerepe van a Végzett Pécsi Közgazdász Szakkollégisták Egyesületének is.

SZAKMAISÁG

A szakmai fejlődést elsősorban a kurzusrendszer biztosítja, illetve változatos programokkal is igyekszünk motiválni és támogatni tagjaink tudományos munkáját. Különböző tréninglehetőségekkel, előadásokkal, vitaestekkel, workshopokkal igyekszünk felkészíteni tagjainkat a versenyzésre és a munkaerő piacra való kilépésre.

KÖZÖSSÉG

A JPKSZ-ben állandó helye van az esti beszélgetéseknek, csapatépítőknek, szabadidős programoknak, táboroknak. Az új tagok integrálását mentorprogramunk biztosítja. A közösségi erő fókuszában az E-klub van, ahol bármikor összefuthatunk egymással és kitárgyalhatjuk az aznapi történéseket.

TÁRSADALMI ÉRZÉKENYSÉG

Nem csak önmagunkért, hanem másokért is felelősek vagyunk, ezért különböző érzékenyítő és társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos, akár jótékonysági programokat is szervezünk. Az ilyen megmozdulások esetén gyakran működünk együtt nonprofit vagy egyéb szervezetekkel. Célunk, hogy végzett tagjaink felelős döntéseket hozó szakemberekké váljanak.

Rendezvényeink

A JPKSZ országos rendezvényekkel büszkélkedhet, amelyekkel a Mozgalom és a Szakkollégiumunk számára egyaránt értéket teremtünk. Legyetek részesei Ti is!

Országos Szakkollégiumi Találkozó (OSZT)

Az Országos Szakkollégiumi Találkozó 2009 óta minden második évben kerül megrendezésre Pécsett. Izgalmas előadásokkal, programokkal várjuk az ország különböző egyetemeiről és tudományterületeiről érkező szakkollégistákat. Ne maradjatok le róla! OSZTozzatok velünk!

Pécsi Menedzsment Esettanulmányi Verseny (PMEV)

Célunk egy olyan innovatív esettanulmányi verseny létrehozása, amely magas szintű szakmai fejlődési lehetőséget biztosít a közgazdász hallgatók közösségének. A Pécsi Menedzsment Esettanulmányi Verseny során a résztvevőknek egy, a szokásostól eltérő formában tálalt esettanulmányt kell megoldaniuk. Részletekért látogass el a verseny honlapjára!

Felvételizőknek

Hogyan tudsz a JPKSZ tagja lenni? Minden félévben meghirdetünk egy felvételi időszakot, ahol különböző eseményekkel igyekszünk megismertetni a hallgatókkal, hogy kik is vagyunk mi. Hogy ne maradj le a szakkollégiumi élményekről, az életérzésről, jelentkezz minél hamarabb!
Legyél Te is Szakkolis! Benned van, próbáld ki!

Kövesd a JPKSZ Facebook oldalát!

Ott megtalálod minden félévben az aktuális felvételi kampány részleteit!

Válaszold meg a felvételi kérdéseinket!

Kíváncsian várjuk, hogy hogyan vélekedsz az aktualitásokról!

Gyere el a felvételi beszélgetésre!

A válaszaid beküldése után felvesszük veled a kapcsolatot a részletekkel kapcsolatban, az eredményről pedig emailben értesítünk.

További kérdésed van a felvételi folyamattal kapcsolatban? Vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi e-mail címen!

felveteli@jpksz.hu

Kapcsolat

Ha szeretnéd felvenni a kapcsolatot Szakkollégiumunkkal, akkor alább megtalálható a vezetőség elérhetősége vagy keress minket a diakbizottsag@jpksz.hu email címen.
Kattints a fényképekre az elérhetőségekért!

Gadányi Viktória

Titkár

viktoria.gadanyi@gmail.com

30/3639808

Szücs Izabella

Tudományos Felelős

izabell.0202@gmail.com

Bíró Pálma

Programfelelős

biro.palma@gmail.com

Gyuricza Mátyás

Gazdálkodási Felelős

matyasgyuricza20@gmail.com

Alberti Laura

Marketingfelelős

albertilaura2003@gmail.com

Rideg András

Elnök

ridega@ktk.pte.hu

Támogatóink